A mindenkori kormányzatoknak mindig is célja volt polgárainak életének minél alaposabb megfigyelése és rögzítése későbbi elemzés céljára. A diktatúrák ebből nem is csináltak különösebb titkot, a Stasi és Ávo feltárt aktái ezt a törekvést remekül tükrözik, de ezekben az esetekben az ellenzéki irányultságú személyekről az adatgyűjtés nem igazán önkéntes alapon működött.

Besúgók, lehallgatókészülékek, betechnikázott szállodai szobák szőtték át ezt a nyomorúságos időszakot. De ennek már vége – gondolhattuk naivan, úgy 90 környékén, de aztán jöttek Edward Snowden feljegyzései, a Wikileaks akták, és rá kellett jönnünk, hogy az idők egyáltalán nem változtak, csak a megfigyelési technikák fejlődtek.

Miközben a kormányzati megfigyelésektől ódzkodunk, a céges hasonló rendszereknek önként és dalolva adjuk át életünk legprivátabb mozzanatait is, de erre még visszatérek. Kezdjük a történetet az elején.

2003 közepén az amerikai védelmi minisztériumon belül működő DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency; Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége), melynek a nevéhez köthetők olyan „kisebb” fejlesztések, mint az Internet (lánykori nevén ARPANET), vagy a F–117 és B–2 bombázók fejlesztése, egy új projektbe kezdett LifeLog néven.

A fejlesztés célja egy átfogó és kereshető elektronikus napló létrehozása volt teljes életekről. A katonai kutatók remélték, hogy eredményeikkel hozzájárulhatnak a mesterséges intelligenciák fejlődéséhez, melyek a log-fájlok által képesek lettek volna egyre inkább emberi lényként gondolkodni és viselkedni.

A törekvés nem volt teljesen új keletű, több korábbi próbálkozás közül is kiemelkedik az 1945-ös datálású Memex projekt, mely gyakorlatilag egy korai internetszerűség volt, mikrofilmmel és kamerás rögzítőegységgel (Youtube videó a Memex-ről itt), amely jelentősen meghaladta a korát – nagyjából olyannyira, hogy alkalmazására mintegy 70 évet kellett várni.

2001 végén Gordon Bell, egy számítógép-kutató és tanácsadó önként jelentkezett a program alanyául. 17 éven keresztül mindent rögzített az életéből; könyveket, CD-ket, leveleket, feljegyzéseket, fotókat, prezentációkat, otthoni filmfelvételeket, videófeljegyzéseket – szóval mindent.

A későbbiekben ehhez még hozzáadta a telefonhívásai leiratait, tv- és rádiófelvételeket is. Eközben Jim Gemmell és a Roger Lueder, a Microsoft alkalmazottai kifejlesztették a MyLifeBits (honlapja itt) programot, ami lehetővé tette ezeknek a dokumentumoknak az indexelését és keresését is. A DARPA gyakorlatilag erre a programra alapozta saját fejlesztését, a LifeLog-ot, melyre 7,3 millió dollárt különített el.

A projekttel párhuzamosan az ügynökség egy másik hasonló, de egészen más „kicsengésű” projektet is útjára engedett, a TIA-t. Ez a betűszó eredetileg a Total Information Awareness szavakból állt össze, de aztán talán mert érezték, hogy ez így túl orwelli lesz, a Terrorism Information Awareness névvel próbálták a célcsoportot jobban belőni (vagy legalábbis ezzel takarózni). A New York Times 2012 cikke (itt) szerint ennek simán csak az NSA „bevezetése” volt a célja.

A TIA célja a telefonos hívások, internetes forgalom, személyes adatok és banki forgalmi adatok „összeindexelése” volt, persze a terroristák azonosításának érdekében. A program a kongresszusnál már levitte a biztosítékot, mert néhány hónap után leállították azt, de a lavinát ezzel már elindították. A New York Times egy 2003-as publikációjában (itt) állt bele a LifeLog programba, rávilágítva annak teljesen magánélet-ellenes célkitűzéseire. A DARPA vezetősége – tanulva a TIA-s arccal tompított földbeállásából – 2004. februárban leállította a Lifelog programot is.

Habár a kormányzat látszólag kitolatott a TIA és LifeLog jellegű projektekből, az NSA megalapítása és az onnan kikerült Snowden akták azért nem egészen ezt a szándékot tükrözik. Inkább csak – mint a „Csapd le csacsi!” film bukott munkásőrei – ők is illegalitásba vonultak.

A LifeLog-gal, de főleg a TIA-val túl sok gyakorlati tapasztalatot nem állt módjukban gyűjteni, ezekkel a programokkal sokkal inkább a társadalom (de leginkább a kongresszus) tűrőképességét tesztelték.

Mindeközben míg az emberek irtóznak a kormányzati adatgyűjtések rémétől, önként és dalolva adják át adataikat magáncégeknek. A Facebook, Google és Amazon (csak hogy pár adat-csomópontot említsek) adatainak az „összegereblyézéséből” a LifeLog összes célkitűzése (jó néhány extrával) teljesíthető. Ezt bizonyítja a facebookos Cambridge Analytica botrány, vagy a mindent túlélő Palantir Technologies léte, mely nagybani „adat-szállítója” szinte az összes 3 betűs ügynökségnek.

A Snowden aktákból már megtanulhattuk, hogy az ügynökségek habár hozzáférhetnek a levelezésekhez, a mail-ek tartalma a kutyát sem érdekli náluk. Leginkább a meta-adatok értékesek ebből az adattömegből igazán, azaz nagyjából az, hogy a levelet ki küldi kinek, vagy hogy mikor, melyik oldalakon böngésznek az emberek (célszemélyek).

A kapcsolati háló a Facebook „szíves publikálásával” könnyedén feltárható, a tartózkodási helyünket, és napi tevékenységünket a Google Traffic rögzíti, személyes preferenciáinkat az Amazon és a Google Search szállítja. Különös egybeesés, hogy a Lifelog megszűnésének a napja egybeesett a Facebook alapításának a napjával:

Tényleg semmi szükség nincs már a Lifelog-ra, a világ ugyanis jelentősen meghaladta annak a célkitűzéseit. Egy digitális akváriumban élünk.

És tudja, mi a legjobb bizonyíték erre? Keressen rá a Google-ben a „lifelog” szóra!

Motherboard: 15 Years Ago, the Military Tried to Record Whole Human Lives. It Ended Badly
Wikipedia: DARPA Lifelog
Wikipedia: DARPA
Wikipedia: Memex program
Wikipedia: TIA

Bejegyzésmegtekintések száma: 61