Apám-helyett-apám Árpi mondogatta mindig, hogy a kecske az egy ocsmány állat, mert mindent, de tényleg mindent felzabál, amit elér, és sajnos mindet, de tényleg mindent elér. Meg azt is mondta, de ezt már csak a teljesség kedvéért írom ide, hogy a birkanyájba mindig kell egy kecske, mert ő a professzor a sok birka között.

Egyébként ez nem tudom, hogy jön ide, csak úgy eszembe jutott, a képeket nézegetve, és azon töprengve, hogy vajon hány embert érdekelhetnek még ezek a gyagya állatok – rajtam kívül.

A 19. század elején az alpesi kőszáli kecskék létszáma az intenzív vadászat okán drámaian lecsökkent. Vadászták őket sportból (soha nem tudtam megérteni, hogy az ilyen, értelmetlen gyilkolászást miért kell „sport”-nak nevezni), és azért, mert úgy vélték akkoriban, hogy a kecskék egy kis kereszt alakú csontja megvédi őket az erőszakos haláltól. (Ezeknek az embereknek az utódai ma minden bizonnyal éjszaka, a tévé előtt kuporogva a távgyógyítókat hívogatják emelt díjjal.)

Mindenesetre 1856-ban a területet Gran Paradiso Park néven védetté nyilvánították, megóvva így az állatokat a kipusztítástól – akkor már csak nagyjából 60 példány élte túl a talizmán-fetisisztákat. Ez volt Olaszország első nemzeti parkja, mely egyébként Piemont és Aosta-völgy régiók határán található, a francia határ mentén, az Alpokban. A határ túloldalán, Franciaországban terül el a Vanoise Nemzeti Park, és így, mivel a két park összeér, ez Európa legnagyobb kiterjedésű védett területe. A park területén többek között 57 gleccser is található, és néhány duzzasztógát:

A kecskék létszáma a történelem zivataraiban is meg-megbillent, a mélypont a 2.világháborút követően a 419 példány volt, de ez a szám a védettségüknek köszönhetően mára nagyjából 4000-re emelkedett.

Nyáron rendszerint az emberek számára elérhetetlen meredek, szakadékos hegyoldalakon tartózkodik. Legtöbbször a hegy árnyékos oldalát választja. Télen mélyebbre szoktak leereszkedni. A nőstények és a gidák minden évszakban alacsonyabb övben élnek, mint a bakok, amelyek annyira vonzódnak a nagy magassághoz, hogy csak a táplálék hiánya és a legnagyobb hideg kényszerítik őket a mélyebbre való leereszkedésre. A nyári hőséget a kőszáli kecske sokkal kevésbé tűri, mint a kemény téli hideget, amellyel szemben szinte érzéketlen. A 6 éven felüli bakok a hegység legmagasabb helyeit foglalják el és mindjobban elkülönülnek fajtársaiktól. Végül a legszigorúbb hideggel szemben is annyira érzéketlenné válnak, hogy egészen fenn a magasban gyakran szembefordulnak a viharral, szoborként állva a kiugró sziklákon. Wikipedia: Alpesi kőszáli kecske

Ha úgy gondoljuk, hogy a parkba ellátogatva esélyünk sincs pár fényképet kattintani ezekről a jószágokról, részben akár igazunk is lehet. Nyáron ugyanis felszívódnak a hegyek közé, télen meg kinek van kedve a dermesztő hidegben és hóban kecskék után kujtorogni?

Nos, szerencsére van ezeknek az állatoknak is egy gyengéjük: a só (mert a vén kecske is..). Sót nem sok helyen találnak, pedig nagyon szeretik. Nézzük meg alaposabban az előbbi völgyzáró gát fotóját:

Aztán még közelebbről:

Lebuktak. A gát réseiben a só (meg még néhány egyéb, számukra csemege ásvány) kivirágzik, és ez nagyon bejön a kecskéknek. Annyira, hogy a buzgón fényképező turistáktól sem riadnak meg.

Egyetlen más kérődző sem vált alkalmassá annyira a legmeredekebb hegyek megmászására, mint a kőszáli kecskék általában és különösen az alpesi kőszáli kecske bakja. Ez a bak gyorsan, kitartóan és csodálatraméltó ügyességgel mászik és hihetetlen biztonsággal és gyorsasággal kúszik fel olyan sziklafalon is, amelyen semmilyen más emlősállat nem tud megkapaszkodni. A sziklafal legapróbb egyenetlensége, amelyet emberi szem közelről is alig vesz észre, elegendő neki, hogy arra biztonsággal rálépjen. Egy sziklahasadék vagy egy kis lyuk számára szinte lépcsőfokként szolgál. Patáját ezekben a résekben olyan biztosan és szilárdan helyezi el, hogy a legkisebb helyen is fenn tudja magát tartani. Ilyenkor annyira szét tudja feszíteni csülkeit, hogy talpfelületét az eredeti háromszorosára növeli. Ugróképessége rendkívüli. Míg az ugyanezen a sziklás terepen közlekedő zergéknek ide-oda kell ugrálniuk, hogy az egyensúlyukat megtartsák, a kőszáli kecske egyenes vonalban tud haladni.
Wikipedia: Alpesi kőszáli kecske

Tehát nem kell őket nagyon félteni, hogy lepotyognak onnan, arról a meredek gátfalról, aminek láttán minket (engem legalábbis) jórészt csak a tériszony kerülget.

A kecskés gát a maps-on:

És* ha már a „furcsa” szokásokat felvevő állatoknál tartunk, az ázó makákók megvoltak már?

Wikipedia: Alpesi kőszáli kecske (magyar)
Wikipedia: Gran Paradiso National Park (angol)
viralnova.com: What An Amazing Dam. Wait… What’s That? Are Those…? No Way!
unofficialnetworks.com: Amazing Herd of Goats Are Now Climbing Around a Near Vertical Dam Wall In Northern Italy
dailymail.co.uk: The death-defying goats that don't give a dam! Animals scale Italian lake's near-vertical barrier to lick stones for their minerals

Bejegyzésmegtekintések száma: 1627