Bár a berlini fal leomlott – ennek kapcsán már írtam egy,a szökéseket bemutató bejegyzéssorozatot itt a blogon – azért a világ még nem maradt falak nélkül, a szögesdrótok gyártóinak és az embercsempészeknek továbbra sem kell nélkülözniük, Kasmírtól Mexikóig. Ráadásul ez a lista a falakról korántsem teljes.

Az Indiához csatlakozott Kasmír történelme során rendkívül sok véres konfliktust élt meg. A nagyon sokáig a függetlenséggel kacérkodó államot 1947-ben pakisztáni fegyveresek rohanták le, ezért Hari Szingh maharadzsa még ugyanebben az évben aláírta az Indiához való csatlakozást.

Az indiai hadsereg azonnal bevonult a területre és kiszorította onnan a hódítókat Persze a két ország egyébként sem fényes viszonyának ez a konfliktus sem tett igazán jót, Kasmír azóta is a térség egyik (de nem egyedüli) lőporos hordójaként funkcionál.

Az indiaiak az államellenes, saját retorikájuk szerint terrorista elemek beszivárgását megakasztandó, falat építettek a határra. A „Line of Control” („felügyeleti vonal”) helyenként három méter magas, és 550 kilométer hosszú. Mivel a határon gyakoriak a lövöldözések és tűzharcok, a lakosság védelmére sáncokat és bunkereket is telepítettek a környékre. Az indiai hatóságok a kerítést egy 40 méter széles és 10 méter mély árokkal is tervezik bővíteni.

A barátságos és békés India képzetét jelentősen csorbítja, hogy a második – és egyben a világ leghosszabb – fala, illetve kerítése is az ország határán található. Ez a rettenetesen nyomorúságos Bangladesből érkező menekülteket próbálja távol tartani a fényességes Indiától.

Elméletileg. Gyakorlatilag a rendívül korrupt határőröknek biztosít biztos megélhetést, ugyanis a határon tűzparancs van érvényben, így mindenkit lelőhetnek, akik nem őket megvesztegetve próbálnak valahogy átvergődni a határon. A kerítés egyébként 4000 km hosszú, és többnyire 2 méter magas, bizonyos szakaszai áram alatt vannak.

Az Észak-Ír Belfast városát egy összesen 34 kilométer hosszú fal, a Békevonal szeli ketté, melyből még a szomszédos városba, Londonderrybe is jutott pár kilométer. Ez a fal nem egy összefüggő építmény, mint például a berlini fal volt, hanem csak a rizikósabb területeket szeparálja el egymástól. 1990-ben a Békevonal 18 részből állt, de ez a szám napjainkra 48-ra emelkedett.

A 19. század közepén elszegényedett bevándorlók érkeztek főleg Angliából a városba, hogy a helyi textil- és hajógyárakban találjanak munkát. Az ő utódaikból lettek a brit unionisták, akik szembehelyezkedtek a helyi ír nacionalistákkal.

A konfliktusban résztvevők radikális eszközöket választottak a szembenállók meggyőzésére, buzgón robbantgatták és gyilkolták egymást, ezért egy fallal kellett szétválasztani az egymásra acsarkodó feleket. Mára a helyzet más kissé konszolidálódott, de a fal azért – biztos, ami biztos – áll még.

Koreát egy ENSZ határozat alapján a 38. északi szélességi fok mentén osztották ketté a második világháború után. Az északi részt a szovjetek, a délit az amerikaiak helyezték fennhatóságuk alá.

Amikor az amerikaiak 1949-ben elhagyták a déli országrészt, az északiak úgy érezték, hogy ideje a világ proletárjait egyesíteni, és hathatós sztálini és mao ce-tungi támogatással megtámadták Dél-Koreát. Sokra nem mentek, hiszen az USA rögtön a déliek segítségére sietett, így 1953-ban fegyverszünetet kötöttek, ami mind a mai napig tart, azaz a két Korea továbbra is háborúban áll egymással.

A „demilitarizált zóna” a két ország határát jelöli ki, és jelenleg ez a világ (vagy legalábbis a Föld) leginkább „militarizált” határa, melyhez képest az egykori berlini fal is csak egy árnyék. A fal 248 km hosszú, többsoros szögesdrótsánc, tankcsapdák és több millió telepített akna biztosítja az átjárhatatlanságát. A dél-koreiak azért így is megtalálták a „rést” a falon, erről már írtam itt, a passport blogon korábban.

A görög Ciprust az Oszmán birodalom a 16. században – csakúgy mint Magyarország egy jó részét is – bekebelezte. A sziget 300 éves megszállása után 1878-ban a sziget a Brit Birodalom fennhatósága alá került.

A birodalom felszívódása után egy jelentős török kisebbség maradt a szigeten, akik persze rendszeresen szembehelyezkedtek a „bennszülött” görögökkel. Míg a török kisebbség Ciprus megosztására „hajtott”, addig a görögök az „enózisz”-t, Ciprus és Görögország egyesülését próbálták elérni.

A két fél között 1963-ban zavargások törtek ki, mire az ENSZ békefenntartókat vezényelt a szigetre. 1974-ben ciprusi görög katonatisztek egy csoportja az Aphrodité hadművelet nevű puccsal próbálta elérni, hogy Ciprust Görögországgal egyesítsék.

Erre válaszul a törökök az Attila hadművelet keretében, mintegy 40.000 katonával megszállták a szigetet, majd egy vonalat húzva az északi és a déli rész közé, ami a fővárost, Nicosiát is kettészelte, megosztották a szigetet török (északi-oldal) és görög (déli oldal) részekre. A határsáv, a 180 km hosszú „Zöld vonal” mind a mai napig az ENSZ felügyelete alatt áll, és a berlini fal leomlása után Nicosia maradt az egyetlen, fallal kettészelt főváros.

Gáza viharos történelme során többször is „gazdát” váltott, 1948–1967 között Egyiptom felügyelete alatt állt, amikor a hatnapos háborút követően Izraelhez került egészen 2005-ig. Ezt követően az oslói megállapodás értelmében Izrael fenntartotta a Gázai övezet légterének és határainak a katonai irányítását, de kivonult a területről, és a telepeseit is megpróbálta visszavonni onnan.

A rendkívül sűrűn lakott területen nagyjából másfél millió palesztin él, ők nem ápolnak baráti kapcsolatokat az izraeliekkel, akiket továbbra is megszállóknak tartanak. Az izraeli hatóságok 1994-ben húzták fel a határra az 52 kilométeres falat (kerítést), mely egy 300 méteres biztonsági zóna közepén húzódik, és elvileg hermetikusan elzárja a Gázai övezetet minden irányból.

A kerítés bevallott célja az illegális bevándorlás és a csempészet megakadályozása, de persze az elzárt területtel szembeni nyomásgyakorlásra sem egy utolsó eszköz. A fal alatt igen sok csempészalagút húzódik, melyek főleg a napi megélhetéshez szükséges dolgokat biztosítják az övezetben lakók számára – no meg a fegyvereket az Izrael elleni harchoz.

A 2004 óta az izraeliek által kiépített védvonal teljes hossza 708 km, nagy része – csakúgy, mint Gázában – kerítés, és egy nagyjából 30 kilométeres, sűrűn lakott területeken átvezető része betonfal, ami helyenként kilenc méter magas. A terület története és jelene egybecseng a fent már felbukkanó Gázai-övezettel.

Melilla és Ceuta városok spanyol exklávék Észak-Afrikában, a Földközi-tenger partján, Marokkóban. Ceuta Gibraltárral pont szemben, a szoros másik oldalán, míg Melilla tőle nagyjából 200 km-re keletre található a google maps-ban. Mindkét város határát nagyjából 10-10 km hosszú biztonsági zóna határolja, három sorba rendezett, hat méter magas kerítésekkel. A határt – ami az EU határa is egyben – egy speciális félkatonai rendőri egység felügyeli és védi az illegális bevándorlóktól.

Marokkó 1956-os függetlenségének elnyeréséig részben spanyol (részben francia) gyarmat volt, ez a két exkláve viszont továbbra is spanyol terület maradt. Sebaj, Marokkó máshol kárpótolta magát az elveszett területeiért:

Nyugat-Szahara nem tartozik a világ pörgősebb helyei közé. Lakói jórészt a sivatagban tengetik napjaikat, az ország bevételeit a foszfátbányászatból, halászatból és nomád pásztorkodásból szerzi, de az alapvető élelmiszerekből is behozatalra szorul, mert azok nem teremnek meg a homokon – Rejtő is nemegyszer ezzel a környezettel büntette hőseit.

Felügyelete felett Mauritánia és Marokkó marakodott egy darabig, de 1979-ben Marokkó került ki ebből a párharcból győztesként. Nyugat-Szahara fölötti hatalmának nem örülhetett sokáig, mert a helyi szeparatisták, a Polisario Front harcosai megpróbáltak megszabadulni a megszállóktól. Ellenük emelte Marokkó a Bermet, a 2700 km hosszú falat, ami a megszállt országot szeli ketté észak-déli irányban.

Az építmény helyenként kerítésből, máshol akár 3 méter magas falból áll, biztonságáról telepített aknák és 150 ezer marokkói katona gondoskodik. A szemben álló felek között a fegyveres konfliktus 1991 óta szünetel, a terület hovatartozásáról egy évtizedek óta halogatott népszavazásnak kellene döntenie, miközben az ország lakosságának jelentős része az algériai Tindouf környékén található menekülttáborokban él.

De ez Afrika, ahol nem kapkodják el a dolgokat – ahogy ezt Rejtőtől olvastuk már.

A 3141 km hosszú USA-Mexikó határon található az 1126 km védvonal, mely az Egyesült Államokat hivatott megvédeni az illegális bevándorlóktól és a délről özönlő drogtól. A helyenként fal, máshol kerítésrendszert automata drónokkal, érzékelőkkel és infravörös kamerákkal erősítették meg, ennek ellenére a sikeres drogcsempészet a falon át sokakat tett már tehetőssé, például itt a blogon már bemutatott El Chapo-t, aki főleg drogcsempész alagútjaival szerezte a hírnevét és vagyonát.

A bejegyzést jórészt ennek a FAZ-os cikknek az alapján írtam.

Wikipedia:Kasmír (magyar) 
Wikipedia: Friedenslinien (német) 
Wikipedia: Belfast (magyar) 
Wikipedia: Észak-Korea (magyar) 
Wikipedia: Ciprus (sziget) (magyar) 
Kitekintő: Frei Gerda: A Hamász újraépíti Izraelbe vezető alagútjait (magyar)
National Geographic: James Verini: Gáza rejtett folyosói (magyar)
Wikipedia: Gázai-övezet (magyar) 
Wikipedia: Palesztina (magyar) 
Wikipedia: Palesztina (magyar) 
Wikipedia: Marokkó (magyar) 
Wikipedia: Melilla (magyar) 
Wikipedia: Nyugat-Szahara (magyar) 

Bejegyzésmegtekintések száma: 1288