Húsz éve az ARD számolt be először a „Brennpunkt” című műsorában, hogy a Német biztonsági Hivatal egy keleti kémhálózatot leplezett le 1989 március 2-án. „Keleti kémek hatoltak be a nyugati számítógépes hálózatokra”, „német hackerek dolgoztak a KGB-nek”, szóltak a hangzatos főcímek, pedig a valóság – ezúttal meglepő módon – egy még meredekebb történet volt. 

Ugyanezen a napon a rendőrség egy nagy razzia során négy fiatal férfit tartóztatott le, és házkutatások során még további 14 állítólagos segítőtől gyűjtött be bizonyítékot. A három férfi; Karl Koch alias „Hagbard Celine“, Dirk-Otto B. alias „DOB“ és Peter C. alias „Pedro“ először 1986-ban próbált kapcsolatot létesíteni Kelet-Berlinben.

Eleinte nem sok sikerrel jártak, de aztán egy KGB ügynök – fedőneve „Szergej” volt – meglátta a lehetőséget a csapatban. Az elkövetkező pár évben a társaság hatalmas mennyiségű adatot juttatott el a szovjet hírszerzésnek, akik ezt 90.000 DM-mel (mai értéken 80.000 euró) honorálták.

Ebben az időszakban még a nagyszámítógépek uralták a piacot, az internet még éppen hogy megszületett – a WWW-t például ebben az évben dobta be a köztudatba Tim Berners-Lee. A kémkedés eszközei is a kor technikai színvonalához igazodott: telefonos (akusztikus) modemekkel hatoltak be a nagygépek közötti hálózatokra, és mágnesszalagos tárolók között másolgatták a lopott adatokat.

A lenti film olyan emlékeket ébresztett bennem, melyek mellet nem tudtam elmenni (hackelés C64-gyel, Computer Caos Club, ősrégi terminálok, akusztikus modem, ..) így rádobtam néhány estémet, és nagyjából feliratoztam a tudósítást, remélem, másokban is ébreszt némi nosztalgikus libabőrt (a videót kommentelni ér!):

A fenti filmben egyébként a nevek egyáltalán nem stimmelnek, talán el akarták fedni az elkövetők személyazonosságát, de érdekes módon erre sehol nem utaltak. Érdekes megfigyelni a hatóságok értetlenségét és tehetetlenségét a CCC által képviselt hacker-szcénával szemben. Ez valószínűleg napjaikban se változott semmit.

A hacker-csapat vezetője, az akkor 21 éves Karl Koch volt, aki 1986-ban a hannoveri Cebit-en be is mutatta tudását, hogy egy otthoni kisgéppel, egy akkor újdonságnak számító Commodore 64-gyel hogyan lehet a nagyszámítógépes hálózatokra bejutni – betörni.

A sajtónak már ott sem engedte, hogy az arcát lefilmezzék, és minden oka megvolt megvédeni az identitását. Kábítószerfüggő, mentálisan rendkívül instabil személyiség volt, aki szerint a sötét erők vadásztak rá, és nicknevét is egy „Illuminatus!“ című romantikus trilógiából választotta.

Nem sokkal azután, hogy a csapat felvette a kapcsolatot a KGB-vel, az amerikaiak is megtalálták a hackelések nyomait. Clifford Stoll professzornak, a Lawrence Berkeley egyik rendszergazdájának (milyen idők; professzorok voltak a rendszergazdák!) tűnt fel egy 75 centes gazdátlan számla, no meg az, hogy valaki furcsa keresőszavakkal garázdálkodik a hálózatán, és innen jött rá az illetéktelen behatolásra.

Miután visszakövette a hívásokat, és a szálak az NSZK-ba vezettek, egy csapda felállítása mellett döntött; egy jókora állományt hozott létre „SDInet” néven. A „Stratégiai Védelmi Kezdeményezés” (Strategic Defense Initiative), rövidítve SDI, a 80-as évek második felében forró téma volt. Az akkori amerikai elnök, Ronald Reagen indította el a védelmi programot, mely az ellenséges rakéták ellen világűrbeli védelmi rendszert célzott meg – ezt a rendszert szerencsére azóta sem valósították meg.

A csoport megette a csalit, és miközben a jókora állományokat próbálták gépről-gépre mozgatni, a hatóságok is lekövették ezt, és így bukkantak a hackerek rejtekhelyére, ahonnan egy Atari ST-vel követték el a lopást. Karl Koch valószínűleg érezte, hogy szorul a hurok, ezért 1988-ban felajánlotta magát koronatanúnak, de a hatóságok ezt nem fogadták el.

1989 május 23-án Koch ebédidőben elhagyta a munkahelyét, ez volt az utolsó alkalom, hogy életben látták. Elszenesedett testét egy héttel később, egy Alsó-Szászországi erdőben Celle közelében találták meg, egy üres benzinkanna mellett. Hogy mi, vagy ki okozta a halálát, máig nem derült ki. Lehetett akár öngyilkos is, de nagyon sok jel a halála helyszínén arra mutatott, hogy nem ez történt. Talán valamelyik szolgálat, vagy éppen a KGB hallgattatta így el a köztudottan mentálisan meglehetősen instabil, akkor 23 éves hackert.

Társait, Peter C.-t két évre, Dirk-Otto B.-t 14 hónap és még egy társtettest, Markus H.-t (alias Urmel) 20 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az egész kémkedési ügyet a bíróság naiv fiatalok igen veszélyes tréfájának minősítették – ami azonban halálos véget ért. A csapatot lebuktató Clifford Stoll így fogalmazott az esetről írt könyvében, a „A kakukktojás”-ban: „Karl Koch tragikus halála mélyen megdöbbentett. Nem akartam megölni senkit.” - lehet, hogy az egész történet lelkileg őt viselte meg a leginkább.

Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy nincs kémügy magyar szál nélkül, és ez az eset sem kivétel e szabály alól.

A filmben két magyarra is található utalás; egyrészt itt van a rejtélyes számítógépcsempész és vélhetően jó KGB kapcsolatokkal rendelkező pittsburgh-i Belló László. Róla semmi egyéb utalást nem találtam – talán ha valakit érdekelnek a rejtélyes sztorik, utána nyomozhatna.

A másik eset a – szintén a filmben említett – Werner Stiller-é. Róla fogok még írni, mert az ő története sem semmi. A DDR-ben a Hírszerzésnél (MfS) dolgozott, de már innen is a nyugatnémet szolgálatnak, a BND-nek kémkedett.

1979-ben lépett le nyugatra, rögtön egy rakás keletnémet ügynök bukását előidézve, akik közül páran szépen beépültek például az IBM-be - ez az eset kerül említésre a fenti filmben.

Persze az NDK-ban szinte azonnal halálra ítélték, ő pedig a nyugatnémet szolgálattól új identitást kapott, a budapesti születésű Klaus-Peter Fischer-ét. Fisher/Stiller aztán 1990-ben Budapestre költözött, és ott is élt 2016-ban bekövetkezett haláláig.

A hatóságok hozzáállása a hacker szcénához az elmúlt húsz évben egy jottányit nem változott. Nem értik, alábecsülik, vagy éppen túlmisztifikálják ezt a világot. A hackerek pedig fontos szerepet töltenek be a rohamosan fejlődő számítástechnikában. A nagy rohanásban ugyanis a cégek többsége megfeledkezik a biztonságról, vagy legalábbis jelentősen alábecsüli annak a fontosságát.

Itt jönnek a képbe az etikus hackerek, akik a réseket, melyeket feltárnak, a cégek és az illetékes hatóságok felé jelzik, ahelyett, hogy – mint a fenti példa is mutatja – rögtön visszaélnének ezekkel, vagy eladnák jó pénzért. Éppen ezért súlyos tévedés a hatóságok részéről az egész szcénát kriminalizálni, és főleg agyatlan módon büntetni.

Wikipedia: Karl Koch (Hacker) (német)
Welt: Der geniale Hacker lag verkohlt im Wald (német)

Bejegyzésmegtekintések száma: 2262