1945-ben, a világháború végeztével a nagyhatalmak megkezdték a hadifoglyok hazatelepítését. Ebben az időszakban mintegy 450 ezer német hadifogoly volt elosztva a 700 táborban az USA területén. Ezt a legtöbb esetben örömmel fogadták az érintettek, hiszen hosszú évek után hazatérhettek.

Talán még hozzátartozóikkal is találkozhattak, újraépíthették életüket és országukat is egyben. Sok esetben ez a hazatérés – főleg a szovjet megszállás alá került országokban – nem volt „életbiztosítás”.

Az oroszok sok nyugati fogságból hazatérőt szinte azonnal a GULAG-ra hurcoltak tovább, de a többieket is szorosan megfigyelték, életüket a helyi „jó kommunisták” is jelentősen megnehezítették. Ezzel tisztában voltak a hazatérők, a többség ennek ellenére vállalta a megaláztatás kockázatát.

Georg Gärtner másként gondolta.

Gärtner 1920-ban született Schweidnitz-ben, Alsó-Sziléziában.15 évesen építésznek készült, de egy torokgyík fertőzés olyan izomsorvadást idézett elő nála, ami megakadályozta tervei valóra váltásában. 1940-ben, 19 éves korában lépett be a Wehrmacht-ba, onnan azonnal az észak-afrikai Rommel-féle Afrikakorps-hoz került, és 1943-ban Líbiában esett amerikai fogságba, tüzérségi őrmesterként.

Az USA-ban a Deming melletti, új mexikói hadifogolytáborba került. A háború után a táborból megkezdték a foglyok hazatelepítését, de Gärtner nem akart hazatérni; egyrészt, mert szülővárosa Lengyelországhoz került (Świdnica néven), másrészt tartott az oroszok bosszújától.

A tábor mellett élénk vasúti forgalom zajlott, ő kifigyelte a vonatok közlekedését, és 1945 szeptember 2-án cselekedett: amíg a tábor összes lakója egy western-filmet nézett a moziban, ő átkúszott a tábor két – nem igazán őrzött – kapuja alatt, és felugrott egy szerelvényre. A vonat Kaliforniába tartott, immár a német vagabonddal a fedélzetén.

Ott megbízható nyelvtudása híján favágóként, tányérmosóként és alkalmi munkákból tengődött. Eleinte Peter Peteresen néven, norvég bevándorlónak adta ki magát, de idővel új identitást is sikerült szereznie; Dennis Whiles néven jutott társadalombiztosítási kártyához.

Életrajzaiban az szerepelt, hogy árvaházban nőtt fel, miután szülei elhunytak egy közlekedési balesetben. Észak-Kaliforniában telepedett le, ahol telenként síoktatóként, nyáron pedig építési vállalkozóként és kereskedőként kereste a kenyérre valót. Egy YMCA táncesten ismerkedett meg Jean Clark-kal, akit 1964-ben feleségül vett, és az asszony két, korábbi kapcsolatából született gyerekét is magához vette.

A szökését követően az FBI felvette a körözött-listájára, és 1963-ig ott is tartotta. Habár a képe szerepelt az összes postahivatalban, az utána indított „hajtóvadászat” nem volt igazán intenzív, a szökevény hadifogolynak nem sikerült a nyomára bukkanniuk. Annak ellenére, hogy Gärtner úr egyszer a Life magazin egyik csoportképén is szerepelt, miután 1952-ben, egy, a sierra nevada-i hóviharban elakadt vonat utasainak a mentésében is részt vett.

Végül a colorado-i Boulder-be költözött, ahol becslőként és építészeti tanácsadóként dolgozott, majd ment nyugdíjba. Feleségét egyre inkább zavarta férje elkendőzött múltja, és 1984-ben, miután válással fenyegette be, férje kiállt a nyilvánosság elé, és feltárta a múltját.

A német hadifoglyok közül sokan próbálkoztak még a szökéssel, de ennyi ideig senkinek sem sikerült elrejtőznie a törvény elől. Emlékezetes eset volt például a Papago Park-i szökés is. Itt a hadifoglyok egy 25 fős csoportja döntött a tiplizés mellett. Bevallottan egészen jó soruk volt a táborban; külön dicsérték is a konyhát, ami jobb volt, mint bárhol, egész addigi karrierjük alatt.

Ennek ellenére hajtotta őket a dicsvágy (meg talán az unalom is), alagútépítésbe fogtak. Amerikai fogvatartóik nem gondolták, hogy bárki is próbálkozni fog ezzel a gránitos talajon, de tévedtek. A 60 méter hosszú alagút kitermelt anyagát építői kreatívan, és feltűnésmentesen tüntették el; lett belőle box-ring és röplabdapálya, de egy részét egyszerűen csak lehúzták a WC-n.

1944 december 23-ára készen lett a nagy mű, ők pedig a távozás hímes mezejére léptek. Vittek magukkal egy darabokra szerelt kajakot is, mert egy térkép alapján úgy hitték, hogy a táborhoz közel folyik a Colorado, és azon egészen Mexikóig lecsoroghatnak, de ez ügyben tévedtek. Végül nagyjából 10 km-re a mexikói határtól kapták el őket pár nappal a szökésük után, és zsuppolták őket vissza a táborba.

Visszatérve Herr Gärtner, alias Dennis Whiles történetéhez: Miután a sajtó elé állt 69 évesen a történettel, mely szerint ő Hitler utolsó amerikai katonája, ebből jókora show-műsort kerítettek. Egy Today Show adásban adta ár magát német hadifogolyként a törvény képviselőinek.

Arnold Krammer professzor a kor egyik elismert szakértője egy könyvet is írt a történetről „Hitler’s Last Soldier in America” címmel, 1985-ben. A további sorsáról élénk vita kezdődött, ugyanis illegális bevándorlónak nem lehetett besorolni (és ezáltal simán kitoloncolni), hiszen nem szabad akaratából érkezett az USA-ba. Hadifogolynak sem igazán lehetett tekinteni, a háború lezárása után több, mint ötven évvel. Végül a hatóságok állampolgárságot adtak az egykori hadifogolynak, melyről a döntést a bürokratikus késlekedés miatt csak 2009-ben kaphatta kézhez.

Négy évig, 2013-as haláláig élhetett immár amerikai állampolgárként George Gartner néven Hitler utolsó „elkeveredett” katonája.

warhistoryonline: Afrika Korps’ Last Soldier in America: In 1985 he Surrendered After 40 Years on The Run
coloradoan: How 'Hitler's last soldier' evaded the FBI, ended up in Colorado
azcentral: Great Papago Escape: 25 German POWs dug their way out of Phoenix prison camp
wikipedia: Georg Gärtner

Bejegyzésmegtekintések száma: 1974