====== A Stasi szigorúan titkos aktáiból: „Fáklya” ======

Egy ember teljes testét elborították a lángok a cottbusi börtön udvarán. //„Anya, végre szabad akarok lenni”// -- suttogta utolsó erejével. 

Néhány nap múlva a 28 éves **Werner Greifendorf** belehalt égési sebeibe, és haláláról -- bár a Stasi megpróbálta eltitkolni azt -- egész Németország értesült.

{{ passport:faklya1.jpg |illusztráció forrása: Bild.de}}

==== Szubjektív történelmi kitérő ====

A történet idején 1977-et írtak a naptárak. Magyarországon csakúgy, mint Kelet-Németországban tombolt a szocializmus, a munkásosztály gőzerővel építette az NDK-t, a kormánypárt, a SED és a //„nép ökle”//, a Stasi titkosügynökeinek gondos felügyelete mellett. A //„sikertörténetben”// nem osztozott mindenki, de az eltérő véleményeknek abban az országban nem sok teret hagytak. A legendás //„el lehet innen menni”// alternatíva sem nagyon működött, mivel a határokat aknazárral és gépfegyveres őrökkel védték -- no nem az ellenségtől, hanem a lábukkal szavazni kívánó állampolgároktól (Ez az ominózus kiszólás számomra ezért is volt érdekes egy egykori KISZ-titkár szájából).

Az útlevelet kérvényezni kellett a belügyminisztériumtól, és ha meg is kapták, akkor sem mehettek csak úgy világgá a drága polgárok, csak abba az országba, ahová az engedélyük szólt. No, és persze az útlevelet ki kellett érdemelni; ezt osztotta //„jutalomként”// az állampárt, banán helyett.

A lázadókra és a rendszer ellenségeire komor sors várt a népi államban. És ahhoz, hogy a Stasi lecsapjon a //„lázadóra”//, nem kellett sok. Egy rossz kiszólás, a házmester által félreértett szó vagy a nyugati rokonok is már elég okot szolgáltattak egy alaposabb vizsgálathoz.

A valódi lázadás persze az volt, ha szerencsétlen és reményvesztett ember nekivágott (no, nem a keleti) határnak. Sokakkal a felrobbanó aknák vagy a feletteseiktől rettegő besorozott katonák golyói végeztek, a túlélőkre pedig bíróság és hosszú börtönévek vártak. Ráadásul az NDK anyagilag is érdekelt volt a nagyszámú politikai fogoly begyűjtésében.

==== Váltságdíj politikai foglyokért (Häftlingsfreikauf) ====

Ez a nemhivatalos tranzakció (németül: **Häftlingsfreikauf**) a két Németország között létezett 1962-től egészen a Fal leomlásáig. Az NSZK az NDK-s politikai fogvatartottakért előre meghatározott összegű váltságdíjat (devizában vagy áruk formájában) fizetett. A fogvatartottakat sokszor a rokonok és rabtársak értesítése nélkül, rögtön a börtönből vitték el, és adták át a nyugat-német hatóságoknak. Ezek az emberek az NSZK-ban állampolgárságot kaptak.

1962 és 1989 között 33.755 politikai fogvatartott kapta vissza így a szabadságát, ez az „program” összesen 3,5 milliárd D-Mark-jába került az NSZK-nak. A kezdetekben ez a váltságdíj 40.000 DM  volt fejenként, és emelkedett egészen 100.000 DM-ig. A politikai nézeteikért börtönbe vetett embereken kívül mintegy 250.000 további ember szabad eltávozását váltotta meg így Nyugat-Németország.

A programot a keletnémetek igen diszkréten kezelték. A csere lebonyolításához két Magirus-Deutz márkájú, nyugatnémet busz állt a rendelkezésükre, gombnyomásra átfordítható rendszámokkal. Így a fal mindkét oldalán helyi rendszámmal tudtak ezek a buszok feltűnésmentesen közlekedni. Persze, ez a megoldás csak idővel alakult ki, az első 20 foglyot és sok gyereket 1962-ben három, műtrágyával megrakott vagonban küldték át nyugatra.

A programból befolyó pénz fontos bevételi forrása volt az NDK-nak, akik a bevételek növelése érdekében a foglyokon és fogvartartásukon keresztül zsarolták az NSZK-t, 1979-ben például öt évről nyolc évre emelték a //„szökési kísérlet”// maximális büntetési tételét.

==== Werner Greifendorf ====

Szülei válása után szinte az egész gyerekkorát gyermekotthonban töltötte Werner, aki mindig is nyugaton élő apjához vágyott. Habár Erich //„a fal még 100 évig állni fog”// Honecker, az NDK államfője 1975-ben a családegyesítésre vonatkozó nemzetközi határozatot Helsinkiben aláírta, azt országa -- sok más humanitárius határozattal egyetemben -- soha nem tartotta be.

Werner csak vergődött az NDK-ban, dolgozott mázolóként, kazánkovácsként és raktárosként is, aztán, mint annyian, akik elégedetlenek voltak a sorsukkal, nekivágott a határnak. Az egykori Csehszlovák -- NSZK határon akadt fenn, 1977-ben, és ki is osztottak számára 2 év 8 hónap büntetést, amit a Stasi cottbusi börtönében kellett letöltenie.

A börtönből folyamatosan beadványokkal bombázta a hatóságot és éhségsztrájkba is kezdett, hogy az NSZK-ás váltságdíj fejében leléphessen az országból. Elkeseredése kiszolgáltatott és reménytelen helyzete felett addig nőtt, míg  -- 28 évesen -- végzetes elhatározásra jutott. 1978. október 19-én a börtön műhelyében -- ahol dolgozott -- leöntötte magát nitrohigítóval, majd a börtön udvarán felgyújtotta magát. A börtönőröknek fogalmuk sem volt, hogy mi a teendőjük ebben a helyzetben. Rabtársai oltották el a lángoló testet, és az elsősegélyt is egy fogvatartott orvostól kapta, majd ők vitték el a börtönorvoshoz.

{{url>https://www.google.com/maps/embed?pb=!1m18!1m12!1m3!1d700.3880315330994!2d14.335253595187687!3d51.74738578668697!2m3!1f0!2f0!3f0!3m2!1i1024!2i768!4f13.1!3m3!1m2!1s0x47087472e7bbfd3d%3A0x3cc9a25d75ea8d4c!2sHuman%20Rights%20Center%20Cottbus%20e.V.!5e1!3m2!1sen!2sde!4v1736856061186!5m2!1sen!2sde" width="600" height="450" style="border:0;" allowfullscreen="" loading="lazy" referrerpolicy="no-referrer-when-downgrade}}

Amikor Wernert a cottbusi kórházba szállították, a meglehetősen hiányos dokumentáció alapján még tudott beszélni és testének 30%-a égett meg. Bár a papírokat átnéző orvosok egybehangzó véleménye az, hogy megmenthető lett volna, Werner Greifendorf november 9-én belehalt égési sérüléseibe. A Stasi gépezete azonnal mozgásba lendült, hogy az esetet titokban tartsák, és megnyitották //„fáklya”// nevű //„szigorúan titkos”// minősítésű operatív dossziéjukat.

Rokonait és munkatársait, miután közölték velük, hogy baleset történt, szoros megfigyelés alá vonták. Werner temetése napján a rendőrség a környéket teljes blokád alá vonta, hogy az esetleges, nyugatról beszivárgó újságírókat távol tartsa a helyszíntől és bármiféle //„provokatív-demonstratív cselekmények”//-et megakadályozzon. A Stasi a helyszínen demonstratívan fényképezett és filmezett, mintegy 100 ügynök felügyelte a hat családtagot és a három koszorút.

A már lezárt //„fáklya”// dosszié 1978. december 22-én landolt az NDK állambiztonsági minisztere, Erich Mielke asztalán, aki a dossziét írásban véleményezte. Büszke volt arra, hogy az esetről a nyugati sajtó nem szerzett tudomást és javasolta, hogy az eset szemtanúi még váltságdíj fejében se juthassanak nyugatra. Öröme nem tartott sokáig.

{{ passport:faklya2.jpg |A B.Z. 1979. január 4-i rövidhíre - Beégett a Stasi, fotó: Bild.de}} 

A B.Z. (Berliner Tageszeitung) 1979. január 4-én egy rövid, majd októberben egy terjedelmes cikkben számolt be Werner Greifendorf öngyilkosságáról.

Mielke ezek után nem sokkal -- nemzetközi nyomásra -- engedélyezte a //„Váltságdíj politikai foglyokért”// „program” folytatását.

{{page>passport:lablec}}

==== Források ====

Wikipedia: [[https://de.wikipedia.org/wiki/H%C3%A4ftlingsfreikauf|Häftlingsfreikauf]]\\ Bild.de: [[http://www.bild.de/bild-plus/news/inland/stasi/geheimakte-fackel-vertuschte-tragoedie-33620506.bild.html|Geheimakte „Fackel“ / Wie die Stasi eine Tragödie vertuschte (fizetős hozzáférés)]]

{{tag>NSZK NDK 2013 1977 börtön váltságdíj Werner_Greifendorf stasi Erich_Honecker Cottbus Erich_Mielke Berliner_Tageszeitung történelem Németország}}

~~NOCACHE~~
Bejegyzésmegtekintések száma: {{counter|total}}