Bayernturm, a funkcióját vesztett kilátó

Az egykori NDK-ról már sokszor írtam ezen a blogon, az ide tartozó linkeket az írás alá befűzöm.

A második világháború után kettéosztott Németország szovjet befolyásoltság alá tartozó keleti oldala egy, a magyarhoz hasonló berendezkedésű szocialista állammá vált. Az alapvetően a rendszerbe kódolt paranoia itt viszont csúcsra járt, ugyanis a szomszédos ország, az NSZK volt az ország egykori nyugati fele, és – minő meglepő következmény – gazdaságilag, politikailag sokkal jobban muzsikált a kettéválás után, mint a nyomorultabb „szovjet” NDK. Nyilván a keletiek is bizonyítani akartak, hogy ők is vannak olyan jók, mint az NSZK, csakhogy a szocialista tervgazdálkodás soha nem volt alkalmas arra, hogy versenyezzen a szabadpiaccal, így ők a képzelt előnyüket hazugságokra, megfélemlítésre és brutális besúgóhálózatra építették.

A Falat, így nagybetűvel, 1961-ben építette fel az NDK, egyrészt jelezve a két ország elkülönülését, másrészt hogy megakadályozzák, hogy az NDK „kiürüljön”, ugyanis az állampolgárok, akkori szóhasználattal élve az elvtársak („Genossen” németül) tömegesen kezdtek menekülni a tervgazdálkodás elől nyugatra (A Falról bővebben itt írtam: A Falon át).

A Fal persze rögtön turista-attrakció lett az NSZK-ban, ma már katasztrófa-turizmus névvel illetjük ezt a jelenséget, amikor az érdeklődő emberek sűrű, tömött sorokban próbálnak eljutni a katasztrófa sújtotta terület közelébe, ezúttal az NDK határra, hogy saját ét szemükkel győződhessenek meg a paranoid rendszer létéről. Nyilván a szabadpiac felismerte a jelenséget, és rögtön elkezdett felépülni a kiszolgáló infrastruktúra a hatalmas igényre. Ráadásul az állam, az NSZK kormányzata még támogatással is beszállt a fejlesztésekbe, nekik soha nem titkolt vágyuk volt az újraegyesítés.

Bayernturm, a kilátórész napjainkban

Ilyen turistacsalogató fejlesztés volt a nyugati szóhasználatban belső-határra 1966-ban megnyílt Bajor-torony is. A nem túl impozáns, 38 méteres, nyolcszögletű, közvetlenül a határkerítés mellé épült torony remek kilátást nyújtott a vidékre, az NDK oldalhoz külön makettet is építettek bele, ahol lámpákkal lehet kikeresni a szomszédos NDK laktanyáit, szovjet bázisait meg településeit. Távcsővel jól látható és megfigyelhető volt onnan a Hildburghausen melletti Stadtberg szovjet katonai radarrendszere.

Már építése során is aggodalmakra adott okot a torony a keleti oldalon, ugyanis eleinte azt hitték, hogy rakétakilövő állvány épül. Az épületet, mellette étteremmel és szállodával, rögtön hatalmas érdeklődés övezte, „jól ment a bolt”, a világ minden tájáról érkeztek az érdeklődők, hogy egy pillantást vethessenek a határ berendezéseire és a halálsávra.

A „halálsáv” elnevezés nem a turisták kedvéért létrehozott szenzációhajhász kifejezés volt, ugyanis az NDK határát öntüzelő fegyverekkel, aknazárral, fegyveres őrséggel és autóval áttörhetetlen betonelemekkel védték a „behatolóktól” – azaz a „kihatolóktól”, a menekülő NDK állampolgároktól. Ehhez hasonló, de jórészt azért szerényebb kivitelezésű ún. információs pontok jöttek létre abban az időszakban, a Balti tengertől Bajorországig a határ nyugati oldalán, ahol helyi nyugdíjas könyvtárosok és tanárok mesélek az oda látogató embereknek a határról, és az egykori, határok nélküli szabad életről.

A STASI „Thüringenblick” ügyiratának első oldala

Az NDK ökle, titkosszolgálata, a STASI persze aggódva figyelte ezeket a fejlesztéseket, a szemükben ezek a létesítmények az NSZK újraegyesítési törekvéseit szimbolizálták, amik így kétségbe vonták az NDK állam integritását. Szinte mindegyikről azonnali adatgyűjtésbe kezdtek, megfigyelték és (látványosan) fényképezték az odalátogatókat. A Bajor-torony az NSZK-s Bajorországból az akkor NDK-s Türingia tartomány mindennapjaiba nyújtott bepillantást, így a STASI HA-I egysége türingiai látvány, azaz „Thüringenblick” néven nyitott aktát, hogy a feladatokat, a besúgók jelentéseit és a begyűjtött dokumentumokat ebben összegezzék.

Minden törekvése ellenére a titkosrendőrségnek nagyjából 25 év alatt nem sikerült besúgót toboroznia a határ menti információs pontokról, szállodákból, éttermekből, kilátótornyokból és oktatási intézményekből, így arra bóklászó NDK-s nyugdíjasoktól tudtak csak anyagokat becsatolni az aktába, például kézzel írt útleírásokat, prospektusokat, belépőkártyákat. Ezt az eredményt ők is meglehetősen soványnak értékelhették, így 1989 februárjában az aktát lezárták és irattárba küldték.

Tartalomjegyzék

Bayernturm, a funkcióját vesztett kilátó

Ajánló

Források